A nagymamám csipkebogyóteája – és amit ma tudunk róla

Nagymamám természetközeli ember volt. Gyerekkoromban minden ősszel eljött az a pillanat, amikor mentünk csipkebogyót gyűjteni az erdő szélére, egy kancsó kézmeleg víz, néhány maréknyi apró, piros termés, és hamarosan a konyhát belengte az a jellegzetes, édeskés-fanyarkás illat. „Ez megvéd a náthától” – mondta, és én kortyolgattam a csipkebogyóteát, anélkül, hogy tudtam volna, milyen érdekes növényt iszom.

C-vitamin: sok – de nem annyi, amennyit szoktak írni

A csipkebogyó C-vitamin-tartalmáról meglehetősen vad számok keringenek az interneten. A valóság az, hogy a mért értékek tág határok között mozognak, és erősen függenek a fajtától meg a termőhelytől. Egy erdélyi vadon termő állományokat vizsgáló tanulmány nyolc Rosa canina biotípusban 112 és 360 mg/100 g között mérte a C-vitamin-tartalmat fagyasztott gyümölcshúsban – a szerzők megjegyzik, hogy a friss termésé ennél magasabb. A magasabban fekvő termőhelyeken mértek több C-vitamint.

Összehasonlításul: a narancs átlagosan 50 mg/100 g körül van. Vagyis a csipkebogyó akkor is a többszöröse marad, ha a szerényebb mért értékekkel számolunk – nem kell felnagyítani.

A szárítás viszont sokat elvisz

Erről ritkábban esik szó. Egy friss és szárított csipkebogyót összehasonlító vizsgálatban a szárítás során az aszkorbinsav-tartalom 56,3%-kal csökkent – a polifenolok, a flavonoidok és az antioxidáns aktivitás pedig 20–31% közötti veszteséget szenvedett.

Vagyis a végeredmény szempontjából nem csak az számít, milyen a termés, hanem legalább annyira az is, hogyan szárítják. Ezért szárítunk 38 °C-on: a hőmérséklet az egyik olyan tényező, amin a feldolgozó egyáltalán változtatni tud.